Április 20.-21.-én 10 fő részvételével megtartottuk a második képzésünket! Bár a tematika hasonló volt, ezúttal is új tudásokkal gazdagodtunk, köszönhetően a színes társaságnak.
A képzés első napján megismertük a szolidáris gazdaság fogalmát, és megtudtuk, hogy az energiaközösségek hogyan illeszkednek egy szolidáris társadalmi rendszerbe. Ezen kívül a kortárs magyarországi energiarendszert is megismertük, valamint beszélgettünk a Kazán Közösség Házban működő energiaközösségi kísérletről, annak nehézségeiről és reménységeiről. A második nap pedig beszélgettünk a szövetkezetiségről és az energiaszövetkezet koncepciójáról, valamint közösen készítettünk terveket közösségszervezésről, üzleti modellről és technikai tervezésről is.